Müller Anita a kaposvári Jógalak létrehozója. A hét szinte minden napján tart egyéni és csoportos órákat, utóbbiakat gyakran teltházzal. Ha csak a Google értékelésekben is találkozunk vele először, kitűnik: a hely és Anita személye különös varázzsal bír. A DolgozzKaposvaron.hu oldal rovatjain a város üde színfoltjait mutatjuk be azoknak, akik az idetelepülést fontolgatják. Bevallom nekem Anita jutott legelőször eszembe, ennek apropóján készítek most vele interjút.
Hogyan találkoztál a jógával? Mikor határoztad el, hogy hivatásszerűen is ezzel fogsz foglalkozni?
Müller Anita: Az én történetem azt gondolom egy eléggé tipikus történet. Nagyon sokáig, több mint 20 évig a versenyszférában mozogtam és ott egy eléggé kemény, teljesítményorientált életet értem, sok-sok kilométerrel a hátam mögött, rengeteg tárgyalással. Gyakran éjszaka is ébren voltam és olvasgattam cikkeket mindenféle témában, és egy ilyen alkalommal találtam rá a jógára, ahol egy nagyon nagynevű, híres oktató nyilatkozott a jógáról. Ez nekem annyira megtetszett, hogy úgy éreztem mindenképpen fel kell vele venni a kapcsolatot – hát így indult el a jóga az életemben.
Tipikus történet, mert úgy látom, hogy akik a mai világban benne vannak ebben a hihetetlen darálós, rohanós élettempóban, azoknak a többsége előbb-utóbb ösztönösen elkezd vágyakozni azután, hogy legyen meg a másik pont is az életében. Egy nyugodtabb világ is, ahol el tud csendesedni, és ki tud bontakozni.
Elég sokáig úgy gondoltam, hogy nem fogok jógát oktatni. Az volt a fejemben, hogy jógát azok oktatnak, akiknek van egy gurujuk, egy vezetőjük, akár Indiában vagy valamilyen különleges szegletében a világnak, és az indiai tradicionális vonalat követik. Pedig ekkor már megvoltak a végzettségeim. Aztán egyszer csak jött egy nagyon érdekes belső késztetés, amikor az gondoltam hogy ezzel a sok-sok mindennel, amit megtanultam, talán most ezen a módon tudok segíteni azoknak, akik valamilyen testi-lelki elakadásban vannak. Mostanra 5-6 éve indult el az út, hogy oktatóként állok a szőnyegen.

A mindennapokban mit tud adni a jóga annak, aki gyakorolja? Neked mit ad (tanárként és tanítványként is), illetve a jógásaid miről számolnak be?
M.A.: Azt hiszem mindenki hallott már a jógáról és tudja, hogy ez egy testet-lelket összefogó és gyógyító rendszer, ami minden téren megfrissülést, megújulást hoz. De én azt látom, hogy ez ennél még több – egy személyre szóló módszer, és mindenki azt a kis üzenetet, csomagot kapja meg belőle, amire szüksége van, és azokon a területeken tud általa változni, fejlődni, amik számára a legfontosabbak. Én ugyanezt érzem gyakorlóként, hogy mindig az az intuíció és változás érkezik meg, ami leginkább előre tud vinni utána.
Egyéni és csoportos órát is tartasz. Miben különböznek ezek, kinek ajánlod egyiket és másikat? Hogyan indul el nálad valaki a jóga útján, legyen teljesen kezdő vagy már gyakorlottabb?
M.A.: Én nagyon szeretem ha úgy jön hozzám valaki jógázni, hogy az elején szán időt és pénzt, és egy kis pluszt egy-egy magánórára. Ezek arról szólnak, hogy személyesen fel tudom mérni, mik azok a testi, fizikai kondíciók, amelyekkel rendelkezik, melyek azok a mentális dolgok, esetleg betegségek, amiket figyelembe kell vennie a jógagyakorláskor. Ahogy 1-2 órát eltöltünk, kialakul az a bizalom, amellyel a csoportos órára is könnyebben indul el. Természetesen, aki nem szeretne vagy tud egyéni órán részt venni, ő is nyugodtan álljon be csoportos órára. Minden esetben figyelek az újakra, rajtuk tartom a szemem hogy be tudjanak illeszkedni, ne érezzék magukat kellemetlenül, az egész minél zökkenőmentesebb legyen.
A jóga varázslatosan sokszínű, téged melyik irány szólított meg leginkább?
M.A.: Én úgy látom, hogy mindenki a saját stílusát alakítja ki. Engem Diószegi Ádám oktatott, és ő is úgy indított el bennünket, hogy bátorított a jógában a saját, személyes stílusunk megtalálására. Szerintem ez sikerült a mi csoportunk esetében például.
Nekem személy szerint a 2 véglet tetszik jógából. Az egyik a Power, flow jóga. Ez az egyik véglet, mert a fizikumon nagy hangsúly van, fontos az erő, dinamika, rugalmasság, a mozdulatok szépsége is. A másik, a szívem kedvence a YIN jóga, amely a nevével ellentétben nem női irányzat, hanem egy taoista, a meridiánvonalakon alapuló gyakorlás. A másik véglet, ahol hosszabban kitartjuk a pózokat, és nagyon sok figyelem irányul a belső lelki munkára.
Mostanra egyre nyilvánvalóbb, hogy az embereknek újra kisebb közösségekre van szükségük, ahol valódi kapcsolódásokat élhetnek meg. Én a Te tevékenységeidben is ezt a közösségteremtést látom – mesélnél kérlek az extra dolgokról amikkel a Jógalakban és körülötte találkozhatunk?
M.A.: Köszönöm hogy beszélhetek erről is, mert a jóga mellett tényleg az volt a célom, hogy egy valóban kellemes helyet hozzak létre, ahová mindenki úgy jön gyakorolni, mintha hazajönne. És ez nem túlzás, látom hogy mindenki jól érzi magát itt a teremben, és a cél hogy ez a hely ne „csak” a jógáról szóljon, hanem helyt adjunk olyan rekreációs tevékenységeknek, lelki munkának is, amik a jógához kapcsolódnak vagy közel állnak. Több képzést is elszoktunk itt indítani, például a metamorf masszázsnak, vagy a női energiákat mozgósító táncos hétvégéknek. Nagy szeretettel várok mindenkit, aki másra is nyitott, úgy gondolom hogy ez a közösség már meg is van és lehet csatlakozni, hiszen látom hogy amikor jönnek, jöttök ide, akkor oldottan tud gyakorolni, beszélgetni, lazítani. Azt gondolom, ez kulcsfontosságú.
Aki pedig egy kis extrát szeretne, ők részt vesznek a táboraidon is. Ezekről mit lehet tudni?
M.A.: Jógatáboroknak kell titulálnom őket, de mindig szembesülök vele, hogy egyszerűen nem találom azokat a szavakat, amik valóban és igazából visszaadják ezeknek az együttléteknek a hangulatát. Lélekemelő napok ezek, mindenféle külön programmal is foglalkozunk, amik kapcsolódnak a jógához valamilyen formában. Volt már extra tánc, legközelebb együtt csinálunk végig egy ájurvédikus főzőiskolát, és ezek mindig nagyon különlegesek. 3 napos elvonulás fix helyen, Somogyvámoson, egy nagyon szép környezetben, igényes szállodában. Kiszakadunk a hétköznapokból és olyan érzelmi-lelki töltést kapunk mindannyian, ami utána sokáig kitart és továbbvisz a mindennapok nehézségein. Jó szívvel ajánlom minden érdeklődőnek.

Néhány hónapja kaposvári cégeknél is tartasz jógaórákat a dolgozóknak. Ez izgalmasan hangzik! Hogy zajlanak ezek az órák, mit látsz a résztvevőkön?
M.A.: Azt látom, hogy egy pici idő kell, hogy a résztvevők elfogadják a jógát. Ahol előttem más típusú órát vagy edzést tartott valaki, ott azért, ahol pedig teljesen új élmény a munkahelyi csoportos órán való részvétel, ott emiatt kell egy bizonyos idő, hogy meg tudjanak nyílni. De nagyon sikeresek ezek, látom hogy mindenkinek jól esik az a fajta praktikus kényelem is, hogy munka után nem kell szaladni, hanem mielőtt hazamegy és beleáll a rutinba, még van egy kis énidő ami biztos, amit végig tudnak gyakorolni Nagyon tetszik nekik, annyira elfogadták és megszerették, hogy sokan ezekből a csoportokból átjönnek ide a teremebe más időpontokban is gyakorolni.
És könnyedén átkapcsolnak 8 óra munka után?
M.A.: Jó kérdés, ahhoz hogy el tudjanak lazulni, ideális egy más miliő, nem biztos hogy legjobb a tárgyalóterem, de mégis sikerül, sőt. Úgy látom, nagyon várják ezeket az időpontokat és ad egy plusz célt a munkanaphoz, hogy 4 óra után jöhet a teljesen más élmény ugyanazon a helyen – érdekes kettősség.
Mit mondanál még el a cikk olvasóinak?
M.A.: Az én személyes célom, hogy mindenki fenntartások és előítéletek nélkül próbálja ki a jógát. 2-3 alkalom, akár több óratípus megtapasztalása után alkosson bármilyen belső véleményt. Azért fontos ez, mert igen-igen gyakori, hogy az emberekben egy olyan sztereotípia él a jógáról csak az alapvetően hajlékonyak vagy a fiatalok sikeresek benne, de én azt szeretném, ha mindenki adna egy esélyt ennek a mozgásformának, ami több mint mozgásforma. Bármilyen korú, nemű, bármilyen munkából vagy háttérrel érkező ember adhat egy esélyt neki, és ne azért mert ez divatos, hanem hogy megtapasztalhassa azt, amit nehéz elmondani egy interjúban. Hogy milyen érzés, ha meg mered engedni magadnak, hogy őszintén figyelsz a testedre és a változásokra. Ez egy folyamat, ami nyitottságot igényel, én ezt a nyitottságot kívánom mindenkinek, ami után maga döntheti el, hogy ez most neki nem, vagy hogy de, igen tényleg tényleg működik és jövök szívesen és ennyivel is többet foglalkozom magammal.
Én igyekszem valóban személyre szabott órát tartani. A Jógalak terem előnye, hogy csak 12-en tudunk itt egyszerre gyakorolni, ez megadja azt az intim légkört, ahol mindenkire jut személyes figyelem és gondoskodás.

Hol kereshet téged, akit megszólított a jógázás lehetősége?
M.A.: Van egy honlapom, ahol minden elérhetőségem fenn van: https://www.jogalak-kaposvar.hu/ Ha fotókra, személyes véleményekre, értékelésekre kíváncsi valaki, csak írja be a keresőbe, hogy jóga vagy Jógalak Kaposvár. Bármilyen módon kereshetnek, nagyon örülök, ha új érdeklődők és mások is megtapasztalják azt a különleges élményt, amit a jóga ad.
Igény esetén angolul is tartok jógát. Persze egy kicsit más stílus, ha nem az anyanyelveden tartod, de azt gondolom hogy az energiák és érzések ugyanúgy át tudnak menni.